Orosz források bejelentették, hogy megkaparintottak egy újabb amerikai gyártmányú M2A2 Bradley gyalogsági harcjárművet az ukrajnai harcok során. Fotókat is közzétettek, a geolokáció azonban másra enged következtetni.
Az ukrajnai háború fejleményeinek követésében példátlanul fontos szerepet játszanak az úgynevezett OSINT-elemzők, olyan hatalmas eléréssel rendelkező bloggerek, akik sokszor közvetlen kapcsolatban állnak az orosz vagy ukrán katonákkal és első kézből tájékoztatnak olyan fejleményekről, melyekről a „mainstream” csak napokkal később számol be. Fontos ugyanakkor ezeknek az információknak a kontextusba helyezése, mivel ezeken a blogokon nem ritkán komoly tévedések, hibák jelennek meg, sokszor egyszerű elfogultságból fakadóan. Most egy tanulságos eset jelent meg a közösségi médiában, amely jól rávilágít arra, hogy miért nem érdemes egyik OSINT-elemző munkáját sem szentírásként kezelni.
Érdekes posztot rakott ki az Egyesült Államok NATO-képviselete az X közösségi oldalra: arról írnak, hogy Amerika célja, hogy a lehető legerősebb helyzetbe hozzák Ukrajnát, amikor eljön a konfliktus tárgyalásos lezárása. Nagyon furcsa, hogy nem értekeznek Ukrajna katonai győzelméről, mint lehetőség – azt nem tudni, ez szándékos-e.
Az Egyesült Államok nem bejelentett módon M1150 ABV típusú aknamentesítő járműveket küldött Ukrajnának, ezzel Kijev egy olyan haditechnikai eszközt szerzett meg, melyet Washington még sosem adott oda más országnak.
Oroszország elsöprő légi és tüzérségi fölénnyel támadja Avgyijivkát, miközben a harcoló ukrán dandárok egyre inkább lemorzsolódnak és megtörnek a folyamatos nyomás hatására, hiába okoznak elképesztő veszteséget az orosz csapatoknak – áll az El Paísnak, a szektorban harcoló katonák interjúi alapján készített beszámolójában.
Vérfagyasztó videó jelent meg nemrég egy ukrán Telegram-csatornán: azt láthatjuk rajta, ahogy egy ukrán kamikaze-drón szabályosan levadász egy menekülő orosz Buhankát, miközben a kisteherautó vezetője nagy sebességgel próbál kitérni előle.
Egy ukrán civil szervezet csaknem 25 ezer halott ukrán katonát azonosított nyílt források alapján, akik a 2022. február 24-én indult orosz invázió óta vesztették életüket. A szervezet szerint azonban több mint 30 ezer halálos áldozatról lehet már szó – írja a Reuters.
Nagyon úgy tűnik, hogy annak ellenére, hogy Aleksandar Vucic szerb államfő személyes barátságot ápol(t) Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, a szerb hadiipar titokban folyamatosan támogatja Ukrajna védelmi képességét tüzérségi lőszerekkel.
Az ukrán katonák készek folytatni a háborút, viszont nagyon fáradtak, nem küldik őket elég eltávra és úgy érzik, a civil közösség nem tesz eleget a háború megnyeréséért – mondta Melinda Haring, az amerikai Atlantic Council egyik elemzője a Sky Newsnak, miután a zaporizzsjai fronton beszélgetett ukrán katonákkal.
A közelmúltban az ukrán hadsereg 40 francia AMX-10RC páncélozott járművet szerzett be - jelentette az RBC-Ukraine a bulgarianmilitary-ra hivatkozva. Ezek a járművek, amelyeket Ukrajna korábban a nyári ellentámadás során használt, a korábbi veszteségek ellenére újra felbukkantak a harctéren. Mindez meglepő, mert az egész ukrán hadsereg gyűlölte a francia könnyű tankokat.
Az ukrán offenzíva korlátozott eredményeket ért el Zaporizzsja megyében, a legnagyobb sikert orosz védelem első vonalának áttörése jelenti. Ezzel együtt viszont a támadás elakadt, és az elhúzódó harcok kimerítették az ukrán haderőt.
Az orosz-ukrán háború során nyilvánvalóvá vált az, hogy mindkét harcoló fél mániákusan igyekszik az összes létező páncélozott járművéből rakéta-sorozatvetőt csinálni. A BMP-k és MT-LB-k után most az amerikai gyártmányú eszközöket is elérte a sufnituning.
Nemrég kikerült egy videó az internetre egy orosz, nagy valószínűséggel T-72-es orosz harckocsiról, amint ráhajt egy jól látható aknazárra. A páncélos hatalmasat robban, de a személyzet (egy része, legalább ketten) túlélte az incidenst.
Kiemelt figyelem jut a háború elejétől kedve az ellenség megtévesztését célzó praktikákra. A sokcélú lehetőséget kínáló csalikat mindkét fél rendszeresen alkalmazza, de egyre több figyelmet kell szentelniük a részletességre, mivel mindkét oldal egyre körültekintőbb. Ukrajna már saját gyáregységet is felállított a hasonló makettek gyártására.
Vasárnap este intézett beszédet az ukrán elnök, amelyben elmondta, hogy Bahmuttól délre két települést is visszafoglaltak az ukrán erők az oroszoktól. Szerinte az oroszok jelentős veszteségeket szenvedtek. Oroszország egyelőre nem erősítette meg az ukránok állításait - írja a Reuters.
Az ukrán fegyveres erők részét képező Kastuś Kalinoŭski ezred egyik medikusa osztotta meg a felvételeket arról, hogy teljes nyugalomban sétálgat a korábban orosz megszállás alatt álló Kliscsijivka romjai között.
Péntek reggel az ukrán 3. rohamdandár (is) bejelentette, véglegesen felszabadították a Bahmut közelében található települést, és az ostromról is megosztották az első információkat.
Teljesen hibás kép él az emberekben arról, hogy mit csinálnak egy nagy intenzitású háborúban a mesterlövészek. A hollywoodi filmek, videojátékok azt a képet festik le róluk, mintha ghillie-álcaruhában, mélyen az ellenséges frontvonalak mögött magas rendfokozatú katonai vezetőket vadásznának, valójában azonban az ellenséges drónokat kicselezve, inkább felderítő feladatokat végeznek és a nehéztüzérségre bízzák „piszkosmunkát.” Extrém ritkán fordul elő, hogy egy mesterlövész tényleg megöl valakit, az pedig sosem, hogy látványos „mesterlövész-párbaj” dúl a fronton. A Kyiv Post ukrán mesterlövészekkel beszélgetett, akik őszintén vallottak feladataikról, nehézségeikről, sérüléseikről és az ukrán haderő erősségeiről, gyengeségeiről.
Több napos tüzérségi előkészítés után az ukrán csapatok nagyszámú páncélozott járművel támadásba lendültek Novodonecke-Novomajorszke térségében – számolt be róla a szakadár Donyecki Népköztársaság egyik szakadár vezetője, Olekszandr Hodakovszkij Telegram-csatornáján.